Nagymaros Kismarosról, de még inkább Verőcéről indult 1971-ben. Hogyan alakult ki a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó? Mi volt az a Dunakanyar-plébánia? Hogy reagált minderre a kommunista hatalom és a rendőrség? Miért volt tilos fotózni? Május 19-én tartják az idén negyven éves találkozót a Duna-parti településen. Ezen alkalomból kerestük fel azokat, akik ott voltak a kezdetekkor.
Ascensio Domini – a húsvét utáni hetedik vasárnapon ünnepeljük, hogy kereszthalála és feltámadása után negyven nappal mennybe ment Krisztus Urunk. Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte.
Felavatták a cigányság felemelkedéséért munkálkodó Sója Miklós görögkatolikus pap tiszteletére emelt emlékhelyet az esperes születésének századik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hodászon.

XVI. Benedek pápa május 16-án, szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartotta meg a hagyományos általános kihallgatást zarándokok ezreinek részvételével. A Szentatya az utóbbi hetekben az imának szentelt katekézisei keretében az Apostolok Cselekedeteiben lévő fohászokról tanított. Ez alkalommal a Páli levelekben szereplő imákról mondta el gondolatait. Szent Pál leveleinek jellegzetessége, hogy azok imaformulákkal kezdődnek és végződnek.
XVI. Benedek május 16-án az Apostoli Palota Kelemen-termében megtekintette az olasz, német és spanyol televízió együttműködésével készült új tévéfilmet, és elismerését fejezte ki.
„Merjünk új korszakot nyitni” – e mottó jegyében zajlik a németországi Mannheimben a 98. Katholikentag. XVI. Benedek pápa levélben köszöntötte a résztvevőket, köztük Robert Zollitsch érseket, a Német Püspöki Konferencia elnökét.

Folytatjuk a világ körüli utazást Alberto Bottari de Castello érsekkel, hazánk apostoli nunciusával.
Egy ajkai szakiskola a Hit Gyülekezete tulajdonába kerül, egy gimnázium a tiltakozások miatt az államé lesz, a tósokberéndi általános iskolát a katolikus egyház veszi át.
A Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár évente egy-két alkalommal rendkívüli foglalkozásra, műhelymunkára hívja azokat a közép- és felsőoktatásban tanuló diákokat, akik tanulmányaik során magas fokú művészeti képzésben részesülnek.
Ünnepi szentmise keretében Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye görögkatolikus püspöke szentelte fel az emberi méltóság tiszteletére emelt fatemplomot csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.

Jennifer Fulwiler, a népszerű katolikus blogszerző nyolc fontos tanulságot vont le a 89 éves Angelica nővér radikális hittől áthatott életéből.
Myroslav Marynovych jelenleg az ukrajnai Katolikus Egyetem rektorhelyettese. Ateista volt, amikor a kommunista hatalom munkatáborra ítélte és Kazahsztánba hurcolták.
Piero Coda, a loppianói Sophia Egyetemi Intézet elnöke a Toscana Oggi című lapban fejtette ki véleményét arról, mit is jelent valójában XVI. Benedek számára teológusnak lenni.
Salát Gergely sinológus a zöld színű, háromfejű kínaiakról, a Tibet-romantikáról, kínai katolikusokról, emberi jogokról, kapitalizmusról és kommunizmusról.
72 millió dollárt takarítania meg Spanyolország az abortusztámogatás megszüntetésével – mondta Gador Joya, egy spanyol életpárti szervezet vezetője.
„Homofób” nagypénteki beszéde miatt el akarta helyeztetni számos baloldali szervezet és a spanyol szocialista párt Juan Antonio Reig Pla Alcala de Henares-i püspököt. Az egyház elutasította a követelést.

Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve. Nepomuki János szobra áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik. A folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok, továbbá Csehország védőszentje; egyes helyeken a fuldoklók, bányászok patrónusa. 1393-ben szenvedett mártírhalált Prágában. 1721-ben avatták boldoggá, 1729-ben emelték a szentek sorába.
Triznya Mátyás festőművész kiállítását nyitotta meg Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, költő, a művész Veszprémben a piarista templomban.
Öt hónap szünet után újraindul az egykor a Ferenciek terén működő Háló Jazz Klub, amelynek ezentúl a Horánszky utcai Loyola Café ad otthont. Az első alkalomra május 27-én, kedd este hétkor kerül sor.
A Hiteles hit mottójával hívták össze Békés megye fiatal papjai, a ZenebarátFelebarátok együttes és az egyházmegyei Katolikus Ifjúsági Alapítvány az V. Békés megyei Ifjúsági Találkozót.
A címben szereplő Szent Pál-i mondat volt a mottója az idei, immár ötödik alkalommal megrendezett ministráns találkozónak, amely témájában a karitatív szeretetre irányította a figyelmet.
2012. május 12-én a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában rendezték meg a katolikus iskolák VIII. országos Takáts Sándor történelemversenyének döntőjét.
Világszerte immár kilencven egyházi, felsőoktatási, tudományos és kulturális intézmény vesz részt a reformáció közelgő ötszázadik évfordulója tiszteletére indított Refo500 nemzetközi programban.
Eddig több mint háromezer önkéntes jelentkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) május 18-19-i Szeretethíd nevű akciójára. Az első nap Budapesten, míg másnap Debrecenben osztanak szét süteményeket a rászorulók közt.
Sebestyén Márta, Berecz András, Pál István Szalonna és bandája, a Berka együttes, a Djabe, az After Crying és az Ismerős Arcok a május 18. és 20. között megrendezett fesztivál húzónevei.
A Christian Concern konferenciája szervezőinek tudomására hozták: nem tarthatják meg a rendezvényt a szokásos helyszínen, mivel azt vallják, hogy házasság kizárólag egy férfi és egy nő között jöhet létre.
Az Egyesült Államok elnöke hivatalosan támogatja az egynemű párok házasságát. Az amerikai püspöki konferencia elnöke közleményben tiltakozik.
A walesi oktatási miniszter szerint a katolikus iskolák törvényt sértettek, amikor arra biztatták a tanulókat, hogy tiltakozzanak az egyneműek „házasságának” legalizálása ellen.
Május 12-én Brüsszelben a Square Meeting Center Arany Termében több mint ezren jöttek össze a keresztény mozgalmak és egyházi közösségek szervezésében „Együtt Európáért”.
A Sant'Egidio Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség szervezésében május 16-án este 7 órakor kezdődött az a menet Pécsett, amelyen a résztvevők a vészkorszak zsidó és cigány áldozataira emlékeztek.
A Sant’Egidio közösség és a Jezsuita Romakollégium szervezésében roma és nem roma fiatalok találkoztak Varga Bélával, akit tizennégy éves korában családjával együtt hurcoltak el és deportáltak ausztriai munkatáborba.







